Temetők

A XIX. sz. előtti tassi temetőkről csak kevés információval rendelkezünk. Annyi bizonyos, hogy a község mai területén öt temetőt ismerünk, melyek közül kettő a mai napig is működik.

1. (XVI-XVII. sz. k.)

A mai községháza 1967-es alapozásakor késő középkori koporsós temetkezés nyomaira bukkantak. Vélelmezhetően ennek közelében állt az a templom is, amit a törökök 1640-ben felgyújtottak.

2. Az ún. Ó-temető (XVII. sz. k. – 1794.)

A mai Dunai út, Halásztelek utca és a Radnóti Miklós utca által határolt helyen majd két évszázadig temetkeztek. Megszüntetésére akkor került sor, amikor már nem volt lehetőség további temetésekre. Ezt követően évtizedekig az ott termett széna is a lelkész járandóságához tartozott.

1838. március 15-én a Pestet romba döntő árvíz Tasson is nagy pusztítást okozott. A lakosság az állatállománnyal együtt a település akkori legmagasabb részére, a temetődombra menekült. A református lelkészek által írt Historia Domus így ír erről:

„Öszvesen mintegy 48 házak romlottak el: de istállók sokkal számosabban; tsak kevésben múlt, hogy a víz az egész Helységet Templomostól együtt fel nem vette, s el nem pusztította. Mert a lakosok kétségbe esvén utoljára már tölteni sem akartak, csak ki ki magát, és magáét védte, hurczolva vagyonát, marháját az ó temető, és más dombosabb helyekre.”

Az ótemetőt végül 1858-ban az egyház eladta a Földváry családnak. Az árából épült fel még abban az évben az ún. Leányiskola.

3. Református temető v. új temető (1794 – napjainkban is)

Ma Tasson leginkább csak református temetőként ismerik (az 51-es főút, Dunai út, Kossuth körút által körülhatárolt részeken helyezkedik el). A helyi emlékezet megtartotta, hogy a temetőt a Tasson birtokos cecei Csilléry János (1755-1827) adományozta az egyházközségnek, de ennek okirati nyoma ma már nem található meg. Az adományozó és felesége, tassi Végh Ráchel (1758-1836) a temetőben nyugszanak, sírköveik jó állapotban a mai napig láthatók.

A református lelkészek által írt Historia Domus az új temető nyitását, illetve a fontosabb történéseket így örökítette meg:

„Meg telvén a régi Temető Testekkel az Ujj Temető 1794^dik Esztendőben fogódott és keritődött fel Pap Jósef Biroságában.”

„1826 esztendőben tavasszal a Temető egy darabbal megnagyobbittatott.”

Az 1831-es kolerajárvány áldozatait külön temetőrészbe temették, majd azt a részt lezárták, temetésre azóta sem használták.

„Ezen esztendőben – különösen Augusztus Honapban szertelen dühösködék Helységünkben a Cholera, vagy Epekórság nevű nyavalya, mely erőszakos hányás, hasmenés és rettentő görcsök által elébb elsenyvesztvén azután tsak hamar eloltván sokak életét, mintegy 4 hetek alatt tsak a Protestáns részről a harangok szüntelen Zúgása közben mintegy 180an kisérettek a Temetőbe. Leirhatatlan a gyász melyel az bé vonta a lakosokat, sok özvegyek és árvák keserű jajjával töltvén meg a házak falait. – Az Úr őrizzen tőle ezentúl szegény Helységünkben.”

1854-ben itt temették el bernátfalvi Földváry Gábort, (1787-1854) akinek nagyon sokat köszönhet a település, de az ország is, hiszen vármegyei alispánként olyan intézmények létrejöttének vagy működtetésének volt előmozdítója, mint pl. A Vakok Intézete, vagy a Nemzeti Színház. A család kriptája ma is az egyetlen szilárd falú felépítmény a temetőben. Keletkezésére nézve nem rendelkezünk pontos információval, de valószínűleg az 1850-es években készült. A Vasárnapi újság 1886-ban így írt:

„Ha Dömsöd felől érkezik az utas Tassra, jobbra a megye-úttól a falu alatt, sűrű ákácz-lombok közül fehérlik ki egy emlékszerű kis kápolna, négy’ szép kanadai nyárfa magaslik a négy szögletén, – mikor a falubeli ember ide ér, megemelinti a kalapját, mert ez a «nagy alispán sírboltja! »”

A sírbolt ma községi ravatalozóként szolgál.

A temető 1875-re már teljesen elvadult képet mutatott.

„A temető vadjázminnal benőve, járhatatlan állapotban volt. Az 1819ben itt elhalt lelkész Németh Jósef sírja … gazzal benőve gondozatlan elhagyatottságában élő szemrehányást mondott a gyülekezetre. Akkori egyházi gondnok Szána Gábor segélyével, ki felvilágosult, országlátott, katonaviselt ember volt, telve jó akarattal egyházi állapotainknak az elhagyatottság gyászából kiemelésére, – egy két öl szélességű bejáró utat mértem ki a temetőn végig; majd onnét kettőt keskenyebbet keresztútnak; egyiket a Földváry sírbolttal szemben, másikat Szép István volt lelkész családi temetkező helye előtt. Ezeket fákkal s orgona bokrokkal szegélyeztük. S hogy a gyülekezet tagjaiban elhunyt kedveseik iránti kegyelet érzését felköltsük a síroknak gondoztatása s virágokkal beültetett hantolások öntöztetése végett közadakozás útján kútat ásattam 1875ben. Az elhagyatott fentebb említett sírokat gondozás alá vétettem.”

1925-ben a temetőben alakíttatta ki sírkertjét a Darányi-család, melynek több tagja is itt nyugszik. 1927-ben itt temették el Darányi Ignác volt földművelésügyi minisztert, a „nemzetgazdát”, 1939-ben Darányi Kálmán miniszterelnököt, majd 2001-ben Hóman Bálint kultuszminisztert, történészt.

A sírkert 2009-óta a Nemzeti Pantheon része.

1929-ben „A Dunához vezető út közúttá való válásakor akként szabályoztatott, hogy Özv. Pataky Józsefné földjéből kb. 1200 ² öl temetőnkkel lett határos, ezért temetőnk területének nagyobbítása céljából azt a területet megvételre ajánlotta ² ölenként 1.50 P.-ért. Így a területtel a temető megnagyobbodott.”

1955-ben „… célba vettük a botrányosan rendetlen és járhatatlan temető rendezését is. De ez már nem sikerül, mert az önkéntes munkára jelentkezők nem jelennek meg, és csupán 5-6 idősebb presbiter és 2-3 asszony buzgólkodik a temető utak némiképpeni járhatóvá tételén. …”

1970-ben annyira problémás volt a temető helyzete, hogy a lelkész kénytelen volt így írni:

„… kormányrendelet jelent meg a temetőről és a temetkezés rendjéről. Ez olyan szigorú feltételeket írt elő, hogy a 8 holdat meghaladó temetőnk felajánlását latolgattuk. Puhatolózás során kiderült, hogy a község nem fogadja el a felajánlandó temetőt, mert ugyancsak nem tud megbírkózni a nagy feladattal. Traktusunk hivatalosainak rábeszélése után úgy döntöttünk, hogy végezzük a temetővel kapcsolatos feladatokat: „ahogy lehet”. – Valóságos dzsungel volt a temető és csak kis részben volt gondozott. A kecskeméti temetkezési vállalat évek óta tartó kifogásolására az e. megye esperese elrendelte olyan temetőút készítését, amely halottszállító autóval járható. A község hivatalosaival megállapítottuk, hogy azt a régi útat kell a bozóttól megtisztítani, amelyen a makadám útról egyenesen be lehet vinni a halottat a ravatalozóba (a Földváry kriptába). Hozzá is fogtunk a munkához, ám kiderült, hogy keskeny az út, mert – a rendetlen temetkezés miatt 1-2 sír abba „belelóg”, … Temetőbizottságunk ezt a helyszínen megállapította, és amikor a kérdés mikénti megoldásán töprengett, egy érdekelt özvegy magából kikelve tiltakozott, hangoskodott, majd sírháborítás szándéka miatt feljelentést tett a rendőrségen és a közs. tanácselnöknél s napokon át faluszerte kígyót-békát kiabált az eklézsia hivatalosaira, s az évtizedeken át élenjáró missziói munkás hátat fordított az egyházának. Elvakultságában még ilyen kijelentésre is fakadt: „az ilyen lelketlen papnak nem jár a templomába.” – Pedig csupán arra kértük őt szép szóval, hogy a férje sírját kb. 25-30 cm-rel vigye beljebb, hogy járható legyen kocsival az út.”

1991-ben a temető fő útjait szilárd burkolattal látták el. A 2000-es évek elejétől az ismét elvadulni kezdő temetőt összefogással sikerült megtisztítani a mind sűrűbb orgonabozóttól, és méltó nyughelyévé tenni az elhunytaknak. 2004-óta a régi sírkövek egy része a temető szélén kialakított ún. Kegyeleti Parkban található.

4. Katolikus temető (XIX. sz. k. – napjainkban is)

A katolikus temető a református temetőtől nem messze, a Kossuth körűt által körülhatárolt részen fekszik.

A szépen gondozott és karbantartott temetőn átvezető utat 1991-ben szilárd burkolattal látták el.

5. Zsidó temető (XVIII. sz. k. – 1945 k.)

A környék egyik legrégebbi hitközsége volt a tassi, hiszen már a 16. században éltek itt zsidók. A hitközség temetőjéről csak annyit lehet tudni, hogy az már legalább a második ilyen célt szolgáló temető. Horváth Lajos Tass község története c. könyve szerint: „Régi temetőjük ott volt, ahol most ifj. Bárány László kertje van.”

A Kossuth körúton elhelyezkedő, ma is látható temetőben nagyon régi, az 1790-es évek közepéről származó sírkövek is találhatók. Sajnos azt nem tudjuk, hogy az előző temető mettől-meddig volt használatban, mert erre utaló okirati anyag nem maradt fenn.

1945 után már nem volt temetés.

1949. január 28-án a Magyarországi Izraeliták Országos Irodája levelet írt a belügyminiszternek, melyben közölték, hogy a Szentegyleti (ld. lent Chevra Kadisha) vagyon zár alá vételének elrendelésekor „… a temetetőt és a ravatalozó helyiségeket is.” zár alá vették. Kérték a minisztert, hogy hívja fel a törvényhatóságok figyelmét, hogy a jövőben „… a temetés céljára szolgáló épületek zárolását mellőzzék.”

1949. július 28-án a telekkönyvi hatóság végzést hozott, mely a belügyminiszteri rendelet alapján „… az ingatlanra a tulajdonjogot juttatás jogcímén: Magyarországi Izraeliták Országos Irodája … javára kebelezze be.”

A ravatalozót az 1980-as években – miután állaga miatt életveszélyes állapotba került – lebontották.

1990 után a gazos temetőt az önkormányzat az illetékes szervekkel együttműködve kitakaríttatta és mai napig is gondoskodik a karbantartásról.

Temetkezési egyletek

Temetkezési Egylet (1864)

Legfőbb célja az önsegélyezés volt. A tagság bizonyos összegű rendszeresen fizetett járadékából a rászorulókat segélyezni lehet. A későbbi célok között is szerepelhetett a temetkezés segélyezése, de már más föladatokat is kijelöltek. A tagnak rendszeresen járadékot kellett fizetnie, és ha családjában haláleset fordult elő, az egylet egyösszegű segélyt nyújtott.

Sárközy Kálmán Tassról 1922-ben írt monográfiája szerint: „Az egyletek közül melyek még a községben fennállnak legrégibb a temetkezési egylet. Alakult 1864-ben Haraszti István elnöklete alatt. Volt idő midőn 1000-nél több tagot szolgált. Messze vidéken a tassi tem. egylet volt a legvirágzóbb ilynemü intézmény.”

A rendelkezésünkre álló adatok alapján 1922-ben még működött, de ezt követően működésének már nincs írásos nyoma.

Tass-Dömsödi Második Temetkezési Egylet (1874)

Célja az volt, hogy „Ezen szorosan össze fort egylet egy mástol semmi szin alatt míg csak létezik, soha el nem válhat, el nem szakadhat, s külön nem müködhet, hanem köteles mind egyik utolsó erejéig a netalán szükségben szenvedőnek segéd kezet nyujtani, s azt gyámolitani. – ha a kénszerűség ugy hozná magával, egy mást pénzbeli áldozattal is segiteni tartoznak, hogy egyik vagy másik hejen pénz hiányi viszonyok miatt az egylet jótékony czélja fenn ne akadjon, a temetkezéseknél a tagok hányt ne szenvedjenek.”

1948-ban az alispán jelentette a belügyminiszternek, hogy az egyesület nem tett eleget a 20165/1945. B.M. számú rendeletben előírt jelentkezési kötelezettségének.

1948. július 31-én az ÁVO a Tassi elöljáróságtól és „hitelt érdemlő személyeknél érdeklődve” szerzett információk alapján belső jelentést készítet, hogy „… ilyen nevű egyesület még az első világháború elött müködhetett. Ezen egyesület még abban az időben megszüntette müködését. Semmi féle ingóságai, vagy ingalan vagyona hátra nem maradt.”

1948. szeptember 3-án Az ÁVO jelentette a Belügyminiszternek, hogy „… az egyesület évek óta nem müködik.”

1948. október 14-én a Belügyminiszter elrendelte az egyesület nyilvántartásból való törlését, mivel „… az egyesület évtizedekkel ezelőtt megszüntette müködését.”

Chevra Kadisha Szent Egylet (1806)

A tassi Chevra Kadisha alapszabályba foglalt céljai nem ismertek, mivel az alapszabály vagy annak kivonata nem maradt ránk.

Horváth Lajos, Tass község története c. műve szerint: „1806-ban alakult meg jótékonysági egyletük, a Chevra Kadischa, mely a szegénysorsú hitsorsosokat segélyezte.”

Az 1929-ben Újvári Péter szerkesztésében kiadott Magyar Zsidó Lexikon így ír az ilyen szervezetekről: „Chevra Kadisa (h.). Szent egylet. A zsidóság egyik legősibb intézménye, amelynek gyökere a Talmud koráig nyúlik. Fő feladata a halottak eltakarítása a hagyományos szokások szerint. Ennek megfelelően a temető a C. tulajdona és a temetésekre vonatkozó eljárások az Ő hatáskörébe tartoznak. De a kegyelet rendszerint még nem meríti ki munkakörét, mert legtöbbször betegeket és szegényeket is támogat, nagyobb hitközségekben általános kultúrtörekvéseket is. Olyan fontosnak tartották a C. intézményét, hogy létesítését az érvényben levő vallástörvények írják elő és működését a Sulchan Áruch (l. o.) szabályozta. Minden hitközség vallásos kötelessége, hogy alakulása után alakítsa meg mindjárt a C-t is. Magyarországon sok C. évszázados múltra, tekinthet, a legnagyobb a Pesti Izr. Hitközség keretében működő, amely széleskörű filantrópiát is művel. A C. kötelékébe való felvétel ünnepélyes formák között megy végbe.”

1948. szeptember 27-én a Magyarországi Izraeliták Országos Irodája levelet írt a belügyminiszternek, melyben jelezték, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter „162.511/1947. II. főv. szám alatt a tassi izraelita hitközséget megszüntnek mondotta ki,”, egyúttal kérték, hogy „a tassi Chevra Kadisa … vagyonát … Irodánknak adományozni szíveskedjék.”

1948. november 9-én a belügyminiszter tájékoztatta az alispánt, hogy a Szentegyletet feloszlatja, ezért az kerüljön törlésre a nyilvántartásból. A döntés indokolásában kifejtették, hogy „… az egyesület szünetelteti müködését. A müködés szüneteltetésére engedélyt nem kért és nem kapott, alapszabályszerü müködés kifejtésére nem képes.”

Források:

Horváth Lajos: Tass község története (1973)

Magyar Nemzeti Levéltár – Országos Levéltára

Magyar Nemzeti Levéltár – Pest Megyei Levéltára

Magyar Zsidó Lexikon (1929)

Sárközy Kálmán: Tass község monográfiája (1922)