Dr. Szelecsényi Zsigmond

 

(Áporka, 1862. – Tass, 1917. március 24.)

 

Községi orvos.

 

2013-ban egy kedves ünnepség keretében emlékeztek meg a tassiak arról, hogy 100 évvel azelőtt készült el a község első artézi kútja. Sok tassi, és sok környékbeli áll meg nap mint nap a kútnál, hogy az edényeit töltse megtöltse a friss, jó vízzel, és miközben várakozik, a pillantása talán a felső áthidaló gerendára is odatéved, ahol azt olvashatja: „Dr. Szelecsényi Zsigmond kút 1913.” Esetleg azon is elgondolkodhatnak, hogy vajon miért éppen „ez” a kút neve?

 

A tassiak előtt jól ismert dr. Szelecsényi Zsigmond neve, hiszen a XX. század elején ő volt községünk orvosa. Abban az időszakban a közegészségügy nagyon gyenge oldala volt községünknek. A még lecsapolatlan Bige, a rossz ivóvizek, amiket az ásott kutak szolgáltattak, és az egészségtelen lakáskörülmények okozta tüdővész, tífusz és egyéb betegségek sűrűn szedték áldozataikat. Az egészséges ivóvíz szükségességének első felismerője dr. Szelecsényi Zsigmond volt, aki felismerte a rossz körülmények és magas elhalálozási statisztikák eredői közötti összefüggéseket, és – ahogyan Horváth Lajos is leírja Tass község története c. könyvében: „nem restellt semmi munkát, nem riadt vissza semmi nehézségtől, s addig talpalt az illetékes hatóságoknál, míg kiharcolta szeretett falujának ezt az egészséget adó, kiváló, jóízű és jó vizű artézi kutat.”

Mert bizony nem volt egyszerű dolog kiharcolni a kutat, még akkor sem, ha kristálytisztán állt az elöljáróság előtt az ok és az okozat. Ahol csak lehetett, megpróbálták akadályozni az ügyet és annak legserényebb előmozdítóját, az orvost. Legjellemzőbb példa erre, hogy a község még a belügyminiszter kút létesítésre vonatkozó utasítását is meg akarta fellebbezni, elsősorban anyagi okokra hivatkozva. Ezek a küzdelmek jól kiolvashatók az 1910-13-as évek községi közgyűlések jegyzőkönyveiből. Álljon itt példaként néhány bejegyzés ebből az időszakból.

 

1912. december 30.

A jegyző közli a testülettel, hogy a belügyminiszter elutasította a testületi fellebbezést, melyet a kút létesítése ellen nyújtottak be. A testület többsége új fellebbezést kíván benyújtani, esetleg küldöttséget meneszteni a miniszterhez, mert: „mély fúrású közkútra szükség nincs, mert a községi kutakból a vízszükséglet teljesen kielégítést nyer, és a mostani pénzviszonyok a kút létesítését nem engedik meg.” Erre a jegyző tájékoztatta a testületet, hogy ha nem tesznek eleget a miniszteri utasításnak, akkor a testület mandátumát a miniszter fel is függesztheti, és a kút helyét hatóságilag fogják kijelölni.

A bíró névszerinti szavazást kért, melynek végén 14-en a kút létesítése mellett, 9-en pedig ellene szavaztak.

Igennel szavazott: Horváth Károly, Végh Béla, Szerbith István, Boronkay György, G. Dabi Bálint, Váczi István, Mészáros András, Balala Kálmán, Király János bíró, Baky Bence főjegyző, Iró Bálint jegyző, Rácz István, Nagy Károly, Hajnal András.

Nemmel szavazott: Mészáros Sándor, ifj. Halasi András, Váczi Bálint, Szána Sándor, Csizmadi Mihály, Ila Gábor, Józan Lukács, Dabi György, Joó Gábor.

A testület a kút helyéül „az ún. csendőrlaktanya előtti teret” jelölte ki.

 

1913. szeptember 13.

A jegyző tájékoztatja a testületet, hogy a kiírt kútfúrási pályázatra kik, milyen feltételekkel jelentkeztek.

1. Lehner Miklós (Temesvár)                     5790 Korona, folyóméterenként 23 K 16 fill.
2. Soós Károly (Óbecse)                       5850 Korona, folyóméterenként 23 K 40 fill.
3. Prónay József (Hódmezővásárhely)          6190 Korona, folyóméterenként 24 K 76 fill.
4. Maróczy József (Mohács)                       6350 Korona, folyóméterenként 25 K 42 fill.
5. Breitel József (Zombor)                       6635 Korona, folyóméterenként 26 K 59 fill.
6. Fejes Bertalan (Székesfehérvár)               6745 Korona, folyóméterenként 26 K 98 fill.
7. Lapp Henrik (Budapest)                     8930 Korona, folyóméterenként 35 K 72 fill.

Steiner Miksa aradi, Soós János hódmezővásárhelyi, Brajó és Hegyessi igmándi lakosok ajánlata bánatpénz hiánya, Majzik Imre temesrékasi lakos pedig az „árlejtés feltételeivel ellentétes kikötések miatt” nem képezhették elbírálás tárgyát.

A testület egyhangúan Soós Károly óbecsei vállalkozó ajánlatát fogadta el annak ellenére, hogy Lehner Miklós javaslata olcsóbb volt, igaz csak 60 Koronával. Ezt azzal indokolták, hogy Soós a BM Műszaki Osztály tájékoztatása alapján megbízhatóbb. A testület azonnali fúráskezdést rendelt el, a felsőbb hatóságok jóváhagyásának bevárása nélkül, melynek okaként „az országban dühöngő kolerajárvány”-t jelölték meg.

A testület Tass Községi Hitelszövetkezettől a fúrás fedezetére 6000 azaz hatezer Korona kölcsönt vett fel, 5%-os kamattal. A törlesztés kezdete 1914. év, évente 2000 azaz kettőezer Koronás részletekben.

 

Itt meg kell állnunk egy pillanatra, hogy egy régóta meggyökeresedett félreértést tisztázzunk. Tasson a mai napig az van a köztudatban, hogy Szelecsényi „minden vagyonát” a kút megvalósítására költötte. Nem vonhatjuk kétségbe, hogy az akkori viszonyok között mindent megtett, ami tőle tellett, ide értve akár az utánajárás anyagi költségeit is, de a kutat magát a község finanszírozta. Mindez természetesen semmit nem von le Szelecsényi emberi nagyságából, mert mégiscsak ő volt az, aki körorvosként a legvégsőkig elment azért, hogy a rá bízott emberek életkörülményeit jobbá tegye.

 

1913. október 12.

Az artézi kút helyét újból ki kell jelölni. Ennek oka az, hogy „a nyerendő felesleges víz levezetése ott kb. 1000 Korona kiadást okozna.”

A testület az artézi kút új helyéül egyhangúan a „községház és Müller Jakabné háza közt elterülő terület jelölte ki. A felesleges víz helyéül a község alsó részén elterülő alsó gödröket és a felső részen levő felső gödrök jelölte ki.”

 

1913. december 11.

A jegyző tájékoztatja a testületet, hogy a kútfúrás befejeződött, de a felső rész elkészítéséről gondoskodni kell. A testület Soós Károly vállalkozót bízza meg, hogy a felső részt „készítse el olyképp, hogy a lajtöblítésre alkalmas cső és a kút kifolyócsövei két ággal végleges elhelyezési állapotban legyenek.”

 

Az artézi kút – ma így mondanánk – működési engedélyét 1914. július 9-én adta ki Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja. A „véghtározatban” pontosan leírják, hogy Tass község „jogosítva van egy 250 m mélységű ártézi kutat fúratni, melynek befejező csőrakata 89 mm külső átmérőjű, és jogosítva van továbbá az ezen kútból felszínre kerülő vizet a község lakosainak a szükséges mennyiségben rendelkezésre bocsájtani, esetleg csővezeék segítségével más helyekre is elvezetni.” Napjaink nagy környezetvédelmi kérdése a vízkincs, tehát ivóvizeink megőrzése. Erre már elődeink is gondoltak, hiszen az említet véghatározat 4. §-a úgy szól, hogy: Tass község a „Felszökő víz nyerése esetén köteles a vízpazarlás illetve a felesleges víz keletkezhetéseinek megakadályozásra olyan szerkezetről gondoskodni, hogy a kútból percenként legfeljebb 25 liter víz folyhasson ki.”

 

„A rossz ivóviz már nem okoz többé járványos bajt, mert hála Dr. Szelecsényi Zsigmond volt községi orvos fáradhatatlan agitációjának, hosszas küzdelem után sikerült egy ártézi kut létesitése, mely kitünő vizével bizonyára hozzá fog járulni a közegészségügy megjavitásához. A kut a község közepén, könnyen hozzáférhető helyen áll, éjjel-nappal ontja magából a pompás, langymeleg ivóvizet.” – írta Sárközy Kálmán 1922-ben megjelent monográfiájában.

A kút szerepe később, a 70 es évek elejére háttérbe szorult, mivel bevezetésre került a vezetékes víz, de főképpen azért, mert műszaki konstrukciója okán megszűnt a vízszolgáltató képessége.

2008-ban Pozsonyi Ferenc helyi vállalkozó és családja önerőből felújította a kutat, ami azóta újra a község, a közösség szolgálatában állva adja friss vizét mindenkinek.

 

Végezetül essék szó magáról az emberről, dr. Szelecsényi Zsigmond községi orvosról. Mi az, amit száz évvel a nevét ma is emlékezetben tartó mű elkészülte után még tudunk, tudhatunk róla. A személyes emlékezet itt már nem sokat segít, hiszen 1917. március 24-én halt meg, mindössze 55 éves korában, a református anyakönyv tanúsága szerint „idült veselob”, tehát vesegyulladás következtében. Áporkán született 1862-ben. Tassi származású felesége volt, név szerint Bereczky Sára. Horváth Lajos a már idézett művében ezt írja róla: „Az egész faluban csak „háthát” doktor volt a neve. Az volt ugyanis a szokása, hogy bárki kérdezte tőle valamely orvosságra vonatkozólag, hogy jó lesz-e ez vagy az a gyógyszer, vagy kenőcs, azt felelte: „Hát, hát meg lehet próbálni,” vagy ha nem találta jónak az ajánlott medicinát, akkor meg az volt a válasz: „Hát, hát nem ajánlom, mert hát, hát az nem lesz jó.” Rajta maradt örökre a „háthát doktor úr.” Persze csak a háta mögött.”

Gyermekei nem Tasson születtek, így az anyakönyvben sem találjuk nyomukat, de a mai napig él még két leányunokája (Eszter és Judit), akik szeretettel őrzik emlékét. És tisztelő szeretettel őrzi emlékét a falu is, mert nemcsak a kutat, hanem egy teret is elneveztek róla, és az orvosi rendelő betegvárójának falán a tassi orvosok nevét őrző márványtáblán dr. Szelecsényi Zsigmond neve is ott aranylik.

Személyes cselekedeteivel és példamutatásával jól igazolta, hogy ha a maga helyén mindenki megteszi azt, amit tud, és nem csak azt, amit lehet, cselekedeteiből az egész közösség jóléte és egészsége épülhet, húzhat hasznot, akár egy évszázad elteltével is.

A református temetőben lévő sírján mindig van friss virág. 2015. november 1-jén a családjának ma élő tagjai – összefogva a helyi önkormányzattal – új síremléket avattak a sírjánál, melyet Horváth Attila Pilinszky-díjas festőművész-művésztanár tervezett, és Pesti István készített el.