Tass község az Alföld nyugati határán, a Duna-Tisza között, Budapesttől délre kb. 60 km, a Dunától kb. 4 km távolságra helyezkedik el.

Határai: keleten a Budapest-Kelebiai vasútvonal és Kunszentmiklós város, nyugaton a Duna folyam és a soroksári Duna-ág (tassi elnevezéssel Öreg-, vagy Nagy-Duna és Kis-Duna), északon Dömsöd község, egyben Bács-Kiskun és Pest megye határa, délen Szalkszentmárton község.

A község őstörténete a régmúlt idők homályában vész, és múltjára inkább csak következtetni lehet, mert írott feljegyzések a honfoglalás előtti időből nem szólnak róla. A következtetéseket egyes leletek szolgáltatják, melyek a község belterületén, vagy határában leginkább kutak ásása, szőlők rigolírozása alkalmával, vagy csatornaépítés, esetleg pincekészítéskor bukkantak felszínre.

A régészeti emlékek alapján megállapítható, hogy Tass külső- és belső közigazgatási területe már a bronzkor (Kr.e. 3000k-1200k.) idején is lakott volt. Ezt követően az első leletek a szarmatákra utalnak. A Római birodalom idejéből is találtak itt olyan nyomokat, melyek egy Intercisa (Dunaújváros) ellenoldali erődje körüli római településre utalnak a mai úgynevezett Templomhát környékén (a leletek jelenleg a Nemzeti Múzeumban találhatók). Az V. század környékén longobárdok telepedtek meg, akiket az avarok szorítottak ki (Kr. u. 568 után), majd a VIII-IX. század környékéig uralták a térséget (Tasson talált sírleleteik a kecskeméti múzeumban vannak). Az avar birodalom összeomlása után (Kr. u. 800.) a bolgárok szállták meg az Alföldet (így a mi környékünket is), és őket a honfoglalás keretében a magyarok hódoltatták. A honfoglalást követően ezen a helyen a fejedelmi törzs tagjai telepedtek meg. Tass mai közigazgatási területe a kezdetektől fogva nagyfejedelmi, később királyi birtok volt, melyet az is igazol, hogy az uralkodók az adományleveleikben megtartották maguknak az újraadományozás jogát.

Tass község jelenlegi közigazgatási területén a középkorban több, mára nyomtalanul eltűnt település volt, így például írásos emlékek szólnak Egecse, Halásztelek, Szántó (később: Szentgyörgy), Szentiván, Szenttamás és Szigetfő településekről. Ezek természetesen nem úgy néztek ki, mint egy mai falu, hiszen akkoriban néhány tucat ház és néhány tucat család már településalkotó tényezőt jelentettek. Az említett településneveket a mai napig is őrzi a közterületek vagy határrészek elnevezése, legtöbb esetben a „puszta” toldalékkal kiegészítve, és ezáltal utalva arra, hogy azok merre is helyezkedhettek el hajdanán.

A magyar településnevek vizsgálata alapján Györffy György állapította meg Árpád és utódai vélelmezhető szálláshelyeit. A magyarok félnomád téli-nyári legelőváltó életmódját alapul véve megállapítható, hogy őseink az állatok vízigénye miatt a folyók mentén vándoroltak a téli-nyári szállásaik között. Tass, mint helységnév eredete az Árpád-házra vezethető vissza, mivel Árpád egyik fia, Jeleg (Üllő) volt, és Anonymus szerint az ő fia, tehát Árpád unokája viselte a Tas nevet.

Megjegyzendő, hogy Anonymus krónikája alapján Lehelnek (Lél) több köze van Tasshoz, mint a Jászsághoz, tekintettel arra, hogy ő Tas fia volt. Mivel a X. század első feléről nincsenek megbízható fejedelem-listáink, egyes történészek úgy gondolják, hogy az Árpád unoka Tas, nemcsak fejedelemfi, hanem akár nagyfejedelem is lehetett. Erre utal többek közt az a tény is, hogy a 955-ös augsburgi csatavesztés után a Jeleg-Tas ág helyett az Árpád-ház másik ága (Taksony) adja a nagyfejedelmeket, majd István koronázása után a királyokat.

Az első írásos említés, amely ugyan konkrétan nem Tass települést említi, de a közigazgatási területén helyezkedett el a Szántó nevű falu, az első említéskor „villa Zamtou” megnevezéssel. E település Tasstól nyugatra, a Duna felé helyezkedett el, mint ahogyan azt Hóman Bálint bebizonyította az 1109-ből ránk maradt oklevél alapján. Az oklevél átirat, melynek eredetije 1002-1005 között készülhetett, görög nyelven. I. (Szent) Istvánnak tulajdonítják, de vannak olyanok is, akik korábbra datálják, és így akár István apjához, Géza nagyfejedelemhez is köthető, aki a keresztségben szintén az István nevet kapta, és a külföldi források királynak említik. Felesége, Sarolt, bizonyíthatóan görögkeleti vallású volt, nem kizárt, hogy a férj, Géza-István az ő kedvéért alapította a veszprémvölgyi monostort.

Történelmi tény, hogy Salamon király, valamint Béla és László hercegek közötti küzdelmek befejező része Tass közelében zajlott. Miután a hercegek serege az 1074-es mogyoródi csatában szétverte a király seregét, Salamon a Csepel-sziget felé menekült, arra felé, ahol a Duna két ága ismét egyesül, és a Dunán a Veszprémvölgyi apácák szigetfői révénél átkelve Mosonig meg sem állt.

Tass első konkrét írásos említése az eredetileg 1093-ból származó, de 1399-ben átírt, a Tihanyi apátság birtokait felsoroló oklevélben maradt ránk. „villa Dob prope Danobium cui vicinatur villa Tas” vagyis „a Duna melletti Dab falu szomszédja Tas falu”.

Tekintettel arra, hogy a települést a XX. század elejéig jelentős vízfolyások vették körül – és bár erre írásos utalás nincs, de vélelmezhető, hogy – a tatárjárás alkalmával Tass és a környező települések nem, vagy csak részben pusztultak el. Erre utalnak egyébként a még IV. Béla király idejében kiadott birtokadományozó oklevelek is, melyek környékbeli lakott települések és területrészek adományozásáról szólnak.

A XIV-XV. században jelentős országos esemény nem történt, az itt lakók élték békés, dolgos mindennapjaikat, az uralkodók pedig élve birtokadományozó jogukkal a terület egy részét, olykor egészét különböző híveiknek adományozták. Így például, királyi adománylevelet adott ki Luxemburgi Zsigmond, Habsburg Albert, V. László, Hunyadi János és a fia Mátyás is.

Tass az országos politika színpadára is fellépett, amikor a magyar történelemből is jól ismert I. (Nagy) Szulejmán 1529-ben Bécs sikertelen ostroma utáni visszavonulás közben Tass település mellet táborozott. Természetesen ez a tény önmagában legfeljebb egy marginális hadieseményként tarthatna számot az érdeklődésre. Történelmivé az a tény teszi ezt az eseményt, hogy a szultán 1529. október 30-án Tass határában, a Szigetfői révnél adta vissza a Szent Koronát Szapolyai János követeinek, azzal a céllal, hogy Szapolyait a visszaadott koronával koronázzák meg.

A török hódoltság időszakában Tass és még néhány környező – de a mai Tass közigazgatási területén elhelyezkedett – fentebb említett település egészen a XVI. század végéig folyamatosan lakottak voltak, mint ahogyan erről a török adóösszeírások (1546, 1560, 1582, 1590) tanúbizonyságot tesznek. Tass a budai szandzsák pesti nahijéjéhez tartozott, mint ún. tímár-birtok (a szpáhik részére adott katonai szolgálati birtok). A fentebb említett Szentgyörgy falu ún. hász-birtok volt, ami a török hűbérbirtokok sorában kiemelt jelentőséggel bírt, hiszen elsősorban első sorban a szultán saját birtoka volt, illetve a vezírek, beglerbégek és más magas rangú tisztek javadalmazására szolgált. Szentgyörgy az 1559-es összeírás szerint szultáni hász-birtok volt. E ténynek külön érdekessége, hogy a szultáni hászok Magyarországon elsősorban a városok voltak, ami nagy előnyt jelentett azért, mert tulajdonosuk ritkán változott, átalányadózhattak és belső önkormányzattal rendelkeztek. Rejtély, hogy miért lett az 1559-ben faluként regisztrált és „mindössze” 2262 akcsét fizető 8 adózójával Szentgyörgy szultáni hász-birtok, míg Tass a 7690 akcsés adójával és 18 adófizetőjével „csak” tímár-birtokként funkcionált. A tassi lakosok 1546-ban 1000, 1559-ben 7690, 1580-ban 7500, 1590-ben 9720 akcse adót fizettek. A török törvények szerint aki a házán, földjén, szőlőjén kívül állatban és egyéb ingóságban legalább 300 akcse vagyonnal rendelkezett, évente 50 akcse ún. dzsizje adót volt köteles fizetni. A dzsizje fizetése alól a bírók és papok felmentést kaptak. Természetesen nem csak ez az adónem létezett, (volt pl. bárány-, sertés-, méz-, bor-, gyümölcs- sőt, még menyasszonyadó is) de a dzsizje kizárólag az államot illette. A hódoltság idején 1 akcse 3 magyar dénárt, 50 akcse 1 magyar aranyforintot ért.

1570-ből származik a tassi iskola első írásos említése.

Tass mai közigazgatási területének legjelentősebb települése – az egyes állítások szerint mezővárosi jogokkal felruházott – Szenttamás volt. Az ún. 15 éves háború (1593-1608) Tass kivételével az összes fent említett települést nyomtalanul eltüntette. 1594 nyarán a törökök tatár segédcsapatai megszállták a Duna-Tisza közét, és a Duna bal parti részét teljesen kiélték, 1597-ben kétszer is végigrabolták. Hartyáni János, Pest és Solt megye akkori alispánja és szolgabírája 1597-bent feljegyezte: „… minthogy az ellenségnek felrohanásáért, úgy mint az tatárok Szent György napban feljövéséért és rablásáért a szegénység megfutamék, az egész föld elpusztuló, kit levágnak, kit elvisznek az szegénységben… csak marada az három város Pest vármegyében, úgymint Kecskemét, Cegléd és Kőrös.”

A pusztulás a környékünkön szinte teljes volt. A Duna bal parti részén, ahol a XVI. század második felében, 87 mezővárosban és faluban 1140 és fél portát írtak össze, 1647-ben már csak 53 helységben volt lakosság.

Buda és a középső országrész 1686-1687-es visszafoglalása azonban már Tasst sem kímélte, hiszen az 1687-es királyi összeírás Tasst néptelen pusztaként említi. Az elnéptelenedés nem tartott sokáig, a lakók a környező mocsarakból nagyon hamar visszatértek régi lakóhelyükre, mert 1689-ben már ismét lakott településként tartják nyílván.

1700-ban két tanteremben két tanító vezetése mellett működött a református iskola, külön a fiúk és külön a lányok iskolája

1705-ben, a Rákóczi szabadságharc idején Tasst egy szerb portyázó csapat teljesen elpusztította, de a lakosai nem menekültek el. 1705-ben Bottyán János, 1710-ben pedig II. Rákóczi Ferenc keltezte Tassról több levelét.

A török hódoltság utáni birtokösszeírások (1715-ből, és 1728-ból) megemlítik az akkori birtokosok nevét (Fáy, Sőtér, Bernáth, Földváry, Végh, Madarassy), az örökös és szabad jobbágyok számát, családtagjaikat, a telkek méretét, és egyéb iparral és kereskedelemmel kapcsolatos tényeket.

1738-ban a fiúk, 1740-ben pedig a lányok részére épült új iskola.

1739-40-ben pestisjárvány pusztított a községben, 246 lakos halálát okozva. Erről az egyházközség Historia Domus-ában így ír az akkori református lelkész, Veszprémi György:

„Anno 1739. 2a Aug. Kezdett elsőben a mindeneken ellene álhatatlanképpen, és szabadosan uralkodó igaz ítéletű, nagy hatalmú Sz. Ur Isten szegény helységünkben, a mérges mirigy dög Halál által el következett, rendkívül való rettenetes és romlással pusztító ítéletit ki mutatni. Jehova! Légy irgalmas minékünk és könyörülly mi rajtunk Amen. Anno 1740. 6dik Febr. Meg hallgatta az Ur, a mi sírással és böjtöléssel is egybe köttettetett alázatos buzgó szívből származott Könyörgésünket meg bánta a gonoszt, mellyet ellenünk meg gondolt vala, és a maga busulásának keserves Napjai után mellyekben amaz öldöklő Angyalnak mérges fegyvere miatt láttunk sok gonoszt, meg tért a maga édesét Atyai el fogyhatatlan irgalmasságira és a mérges mirigy dög halált meg szüntette. – Tegye az Ur Isten állandóvá a maga jó kedvét e raitunk mind örökké Amen.”

1740-ben villámcsapás következtében leégett a református templom. Veszprémi György hátramaradt jegyzetei alapján: „Anno 1740. 17. Apr. a Jehova ami Istenünk az Úr. Ugy cselekszik, a’mint aző Szemei előtt jónak tetszik. Bé tellyesedvén ugyanis az idő, hogy az elmult egyik keserves Baj után, a másik Baj is tsak hamar el érkeznék, az Urnak meghatározott Ítéleti aző Házán kezdődnek, a maga nevéről neveztetett Háznak nem kedvezett, hanem égi tűz által, délután négy és öt óra között, nagy szörnyűséggel megitélte szintén midőn asszony Nép ugyan mind ki takarodhatott az Isteni tiszteletről: de a férfiak még mind a templomban voltanak. – Az Urnak irgalmassága, hogy tellyességgel meg nem emésztettünk. – ”

Az egész Habsburg birodalomra, így Magyarországra is kiterjedő Úrbéri rendezés 1770-ben került végrehajtásra Tasson, ami ekkor a bernátfalvi Bernáth, fáji Fáy, Sőtér és a tassi Végh családok birtoka volt. A rendezéskor 117 személy neve került feljegyzése, akik összesen 107 egész telken gazdálkodtak. Egy jobbágytelekhez – a falubeli telken kívül – 24 hold szántóföld és kaszáló tartozott.

1814. október 30-án az akkori református templomban iktatták be református püspöki hivatalába a korábban (1789-1792) Tasson szolgált Báthori Gábort, aki bizonyára szívesen emlékezett a Tasson töltött néhány évére, mert másként aligha ragaszkodott volna ahhoz, hogy itt legyen a beiktatása.

1822-ben klasszicista stílusban épült fel a katolikus templom, melynek a Háromkirályok imádása című barokk oltárképét Spielberger János festette. Arra, hogy ez a nagyon értékes, nagyméretű oltárkép honnan került a tassi katolikus templomba, egyelőre még nem sikerült bővebb adatokhoz jutni.

1831-ben az egész országban dühöngő kolera községünket sem kímélte. A fennmaradt hivatalos tudósítások szerint a járvány ideje alatt összesen 310-en betegedtek meg, közülük 190 volt a halálos áldozatok száma. Szép István református lelkész bejegyzése szerint: „Ezen esztendőben – különösen Augusztus Honapban szertelen dühösködék Helységünkben a Cholera, vagy Epekórság nevű nyavalya, mely erőszakos hányás, hasmenés és rettentő görcsök által elébb elsenyvesztvén azután tsak hamar eloltván sokak életét, mintegy 4 hetek alatt tsak a Protestáns részről a harangok szüntelen Zúgása közben mintegy 180an kisérettek a Temetőbe. Leirhatatlan a gyász melyel az bé vonta a lakosokat, sok özvegyek és árvák keserű jajjával töltvén meg a házak falait. –  Az Úr őrizzen tőle ezentúl szegény Helységünkben.”

Az árvíz, mely 1838. márciusában elpusztította Pestet, Tasst sem kímélte. Március 15-én a jeges árvíz 48 házat rombolt le, és 180 lakosnak keletkezett kisebb-nagyobb kára, ide értve a néhány tyúk eltűnésétől az egész ház elpusztulásáig terjedő károkat is.

A reformkor idején, Tasst akár a megye egyik „kis” központjának is nevezhetnénk, hiszen ebben az időszakban a vármegyét 1832-36 között irányító alispán, bernátfalvi és földvári Földváry Gábor, aki az első pesti Nemzeti Színház, a Vakok Intézete és az első hazai takarékpénztár létrejöttében is kulcsszerepet játszott; a főszolgabíró (később alispán, majd főispáni helytartó) mezőmadarasi Madarassy István; és a (fő)szolgabíró tassi Végh Ignác is Tasson laktak, és a kor szokásainak megfelelően a hivatalos feladataik egy részét innen látták el.

1846. július 18-án „…egy asszony bűnös vigyázatlansága miatt, ki mások intése datzára folytatta, rozzant kéménye alatt a fűtést és tüzelést – tűz támadván, a borzasztó elem, az iszonyú szélvész által segítve rövid perczek alatt több mint 40 házakat lángba borított, és megemésztett. Hogy a templom, paplak, iskola megmenekült, egyedül Végh Bertalan huszár Kapitány Úr lélekéberségének és lankadatlan munkásságának köszönhető, … A Lakosok, kiknek házaik megégtek többnyire minden bent lévő vagyonkaikat elemésztve szemlélték. … Az irgalmas Isten legott támasztott könyörülő sziveket is, melyek dús adakozásai által segítetve még azon év őszén nagy részt felépíttettek a meg égett lakok. …” A fenti eset kapcsán még megemlítendő az a furcsa esemény is, hogy a református templomban ekkor tört el az 1743-ban készült úrasztala márvány fedlapja. Az egyik helybéli lakos babonaságból azt híve, hogy ha az úrasztalát megfordítja, a tűz is megfordul, és nem pusztít tovább, bement a templomba és feszítés közben eltörte a fedlapot, amelynek helyreállítási költségeit később teljes egészében neki kellett megtérítenie. Azóta már új temploma van a reformátusoknak, de a fedlapon a mai napig jól látszik a törés helye.

Az 1848-49-es forradalomés szabadságharc idejéből Tassról 57 nemzetőr, honvéd és tiszt nevét ismerjük. Megemlítendő közülük az előbbi tűzvész kapcsán név szerint említett tassi Végh Bertalan – a szabadságharc idején már – honvéd alezredes, aki gróf Vécsey Károly tábornok – későbbi aradi vértanú – „karsegéde”, tehát segédtisztje, vagy mai szóhasználattal vezérkari főnöke volt. 1850. február 15-én Aradon halálra, majd 1850. márc. 4-én 10 év várfogságra ítélték. 1852. augusztusában kegyelmet kapott.

1860-ban már fizetett orvosai volt Tassnak. A település első ismert orvosa Kálossi Márk volt. A Helytörténeti Egyesület 2010. július 1-én – a Semmelweiss Emléknapon – az orvosi rendelő várótermében elhelyezett emléktábla a felavatásával tisztelgett egykori és jelenlegi gyógyítóink előtt.

Kiegyezést követően az egész országra jellemző felemelkedés Tasst sem kerülte el, annak ellenére, hogy alapvetően mindmáig mezőgazdasági jellegű település maradt.

1888. szeptember 20-án szentelték fel az új, 54 m toronymagasságú, 800 férőhelyes református templomot, melyet Benkó Károly budapesti műépítész tervezett. Az írásos feljegyzések szerint ez már a harmadik „református” templom. Az első templom építési idejéről, formájáról semmit nem tudunk, és elpusztulásnak/elpusztításának idejére is, csak egy 1641. január 31-én Budán kelt levélből következtethetünk. A levelet Müsä, budai beglerbég írta Eszterházy Miklós nádornak, és a Tas falubeli csatározásról ír, melynek során a falu temploma, és még néhány ház leégett. A második templomot a feljegyzések szerint 1644-ben építették, és életveszélyes volta miatt 1886-ban bezárták és lebontották, de a bontás előtt, az akkori lelkész, Dömötör Bertalan lefényképeztette az épületet. Neki köszönhető, hogy ma nem csak a helyét tudjuk e templomnak, hanem azt is, hogyan nézett ki. (A harmadik templom teljes külső-belső tatarozására 1988-ban került sor. Az új tetőzet 2006-ban készült el.)

1886. október 24-én 130 üzletrésszel és 40 taggal megalakult a hitelszövetkezet. 1920-ig 1 millió korona kölcsönt fizetett ki a tagjainak váltóra és kötvényre, és mivel a községben rendezett pénzügyi viszonyokat teremtett, nem csak a tagjait segítette, hanem ha kellett, az induló vállalkozásokat, helybeli építkezéseket is. 1919-ben 772 tagja volt, 984 üzletrésszel, 992.616 korona betétállománnyal.

1893-ban – a dömsödi patika fiókjaként – hozták létre az első tassi gyógyszertárat „Isteni gondviselés” néven. Vezetője Csathó Gyula volt. 1895-ben Kőnig István vette át és önállósította a máig is működő intézményt.

1898-ban létesült az első óvoda. (A mai óvoda 1977-ben épült fel.)

1903-ban Tassi székhellyel megalakult Dab-tassi nyárivédgát társulat. Célja az volt, hogy a Dömsöd-pataji Dunavédgát társulat töltése és a Duna között Dabtól Tassig elterülő kb. 2300 hold területet a Duna nyári árvizeitől megvédje. Töltésvonalának hosszúsága 13 km. Ugyanebben az évben alapították a Tassi Tejszövetkeztet is.

1906-ban épült fel a község első modernnek nevezhető iskolája, amit a mai napi „kis iskola” néven ismernek és neveznek a helybéliek. (A ma is „nagy iskola” néven emlegetett felső tagozatos iskolát 1967-ben építették, és teljes körűen 2010-ben újították fel.)

1913-ban, dr. Szelecsényi Zsigmond községi orvos kezdeményezésére és hathatós támogatásával a falu központjába elkészült az első artézi kút. (A kút évtizedekig nem működött, de 2009-ben egy helyi vállalkozó munkája nyomán megújulhatott, és azóta újra a friss, kissé langyos, mindenki által kedvelt víz folyik belőle. A vízben bróm, jód, kén, vas, kalcium stb. található, és jó hatással van gyomorra, vesére, szívre, májra. A vízéért a szomszéd településekről is átjárnak.)

Az I. világháború 116 tassi férfi életébe került, ez a község összlakosságának több mint 4 %-a volt. Az 1919-es Tanácsköztársaság Tasson is áldozatokat követelt, amikor is június 20-án a Szamuely Tibor vezette megtorló brigád a Duna menti fehér felkelés leverése során megfélemlítésül „az ellenforradalomban való aktív részvétel miatt” Dimola József, Bódogh Lajos és Bodor Gábor tassi lakosokat 15-15 évi, Mandits Lajos tassi lakost 10 évi kényszermunkára ítélte. Vörös István tassi és Kovács István szalkszentmártoni lakost kötél általi halálra ítélték és az akasztást azonnal végre is hajtották. Vörös István sírja ma a katolikus temetőben van, máig is álló sírkövét 1921-ben közadakozásból állították fel.

A község 1919. augusztus 2-től november 15-ig román megszállás alatt állt. Az akkori iskolaigazgató, Sárközy Kálmán így emlékezett a megszállás időszakára: „A zaklatás, a requirálás, vagyon elkobzás napirenden volt. Nehezen bár, de türtük ezt is, abban a reményben, hogy soká nem fog tartani.”

1924. augusztus 3-án a református templom kertjében felavatták az I. világháborús hősök emlékszobrát, melynek árát a község lakossága közadakozás útján gyűjtötte össze. A szoborra később a II. világháború tassi áldozatainak a neve is felkerült. (A szobrot és közvetlen környezetét 2012-ben újították fel lelkes tassi lokálpatrióták.)

1924-27. között épült fel a Soroksári Dunaágat délről lezáró – mai is működő – hajózsilip, illetve az 1956-os árvízben elpusztult vízerőmű. A Dunaág vízrendezésére az 1904. évi XIV. tc. adott felhatalmazást, de a pénzhiány és az I. vh. következményei miatt a tassi építkezések a törvény elfogadása után 20 évvel fejeződtek be.

1929-ben vezették be a villanyvilágítást. Ez nem csak járási, de megyei viszonylatban is az elsők között történt.

1940-ben épült az Egészségház, amit – bár azóta már más funkciója van – még néhány évvel ezelőtt is csak „Ződköröszt” néven emlegettek a tassiak, ezzel utalva arra, hogy a házban 1944-ig a Zöldkeresztes Védőnői Szolgálat, 1948-tól pedig a Védőnői Szolgálat működött.

1944. november 3-áról 4-re virradó éjszaka Kunszentmiklós felől jelentős szovjet erő érkezett és megszállta a községet. Ellenállás nem volt, mivel a magyar és német csapatok már október 31-én elhagyták a falut. A szovjet csapatok bevonulása után nem sokkal ideérkezett a Magyarország elleni hadműveletek második legfőbb vezetője Fjodor Ivanovics Tolbuhin marsall, a 3. Ukrán Front parancsnoka, aki főhadiszállását egy időre a településünkön rendezte be. A szovjet vezérkar itt dolgozta ki a Dunántúlra való átkelés tervét, és innen irányította a Dunántúl megszállásának hadműveleteit. A település egészen 1945 januárjáig a frontvonalban állt, amit ekkor a Duna jelentett. A II. világháború harci cselekményeiben – a fronton illetve hadikórházban 31, a település frontvonal léte miatt pedig 12, összesen – 43 tassi férfi vesztette életét.

Az emberveszteségen túl a községben a háborús pusztítás következményeként odaveszett pl. 325 szarvasmarha, 1580 sertés, 385 db ló, 4500 juh, 9000 baromfi, 1000 tőke szőlő, 120 gyümölcsfa, 800 q búza és 2000 q takarmány. (A juh, baromfi, szőlő és takarmányveszteség kerekítet érték!) Az 1945. augusztus 5-én készült jelentés írója, Horváth Lajos főjegyző megjegyezte: „A felsorolt javak elvitele, megsemmisítése illetve kártalanítás nélküli elvitele 98%-ban az orosz katonaság által történt, 2%-ban a magyar honvédek és német katonai alakulatok vitték el. A felsoroltakon kívül van még olyan állat és terményféle, mit nem jelentett a kárt szenvedő, így az eltűnt mezőgazdasági javak száma bizonyára nagyobb.”

A veszteségek ellenére az emberek azt hitték, a borzalmas háború után egy szebb, boldogabb korszak küszöbén állnak. Talán csak néhányan voltak, akik sejtették, hogy néhány éven belül nem csak Tassra, de az egész országra is sötét idők várnak… még akkor is, ha azok a korábbi életviszonyokhoz és életminőséghez képest összehasonlíthatatlanul jobbat hoztak.

Forrás:

• Sárközy Kálmán: Tass község Monográfiája (Leirása és története.). Schwarz Lipót könyvnyomdája, Kunszentmiklós, 1922.

• Horváth Lajos: Tass község története. Tass Községi Tanács VB, Tass, 1973.

• BKMÖL

• PMLT

• MOL