Ransonnet-Villez Eliza bárónő

(hídvégi és oltszemi gróf Nemes Nándorné)

(Bécs, 1843. október 6. – Brixen, 1899. október 25.)

Festőnő. Tanulmányait Bécsben végezte. Elsősorban portrékat és életképeket festett. Néhány képét az MNG, önarcképét a firenzei Uffizi őrzi. A többi művének hollétéről semmi bizonyosat nem lehet tudni. Legutóbb 2014 áprilisában, a BTM Vármúzeumában rendezett „Festők a tükörben” című kiállításon volt látható a firenzei önarcképe, ami mindenképpen különlegesnek számított, hiszen teljesen ismeretlen volt a hazai művészettörténészek számára is. Egy olyan soha nem publikált festményről van szó, amelynek korábban még a létezéséről sem tudtak és ez azért meglepő, mivel egy kifejezetten színvonalas, kvalitásos műről van szó. E mellé a kép mellé a festőnőnek a Nemzeti Múzeumban lévő önarcképét helyezték a kiállításon, amelyet a nagyközönség legutoljára 1899-ben láthatott, és amit külön erre a kiállításra restauráltak. Ebből a szempontból Nemes Eliza a kiállítás egyik felfedezettjének is számított.

(A kiállítás előzményét, a 2013 őszén az Uffizi Képtár főépületében megrendezett kiállítást – ahol ugyancsak kiállították az önarcképét – a firenzei és a magyar média is kiemelt eseményként méltatta. Ez volt az első kiállítás az Uffizi több száz éves történetében, amely egy választott tematika szerint a magyar festészet bemutatását vállalta fel.

Ausztriába vándorolt francia arisztokrata családból származó hölgy volt, aki házassága révén költözött Magyarországra, majd férje, Nemes Nándor 1894-ben bekövetkezett halála után a család szenttamási birtokán és Budapesten élt. Gyermektelen özvegysége idején életét kizárólag a művészetnek és a művészetpártolásnak szentelte. Nemes Eliza festményei között találunk csendéleteket és enteriőrképeket is azonban művészi tevékenységének nagy részét a portré műfajában alkotta. Parlamenti képviselő férje politikai szerepvállalása is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a bárónő néhány kiemelkedő közéleti személyiség arcképét is elkészítette, mint például Deák Ferenc, Csáky Albin és Liszt Ferenc. A halála után, 1899-ben a Műcsarnokban mutatták be a hagyatékában fennmaradt több mint kétszáznegyven művét: festményeket, tanulmányokat, grafikai munkáit. A korabeli sajtó a kiállított képek változó színvonalát és a művésznő karitatív tevékenységét emelte ki.

Végrendeletében a vagyona jelentős részét jótékony célokra ajánlotta fel. Többek között 30000 koronás alapítványából épült fel a közeli Kunszentmiklós kórháza, korábban óvodát alapított a városban. 20000 koronát hagyott az Országos Magyar Képzőművészeti Társulatnak a „szegény művész ifjak támogatására”.