pusztaszentgyörgyi és tetétleni Darányi Ignác

(Pest, 1849. január 15. – Budapest, 1927. április 27.)

Jogász, agrárpolitikus, nagybirtokos, miniszter, ifj. Andrássy Gyula elkötelezett híve. 1909-től tagja a Magyar Tudományos Akadémiának. A 19–20. század fordulójának kivételes tehetséggel megáldott agrárpolitikusa, aki munkásságával a magyar mezőgazdaság fellendítését szolgálta és 12 éven át irányította a Földművelésügyi Minisztériumot.

Pesten született Kecskemétről elszármazott, református vallású középnemesi családba, Darányi Ignác ügyvéd és Földváry Borbála első gyermekeként. Középiskolai tanulmányait 1859-től 1867-ig a budai Királyi Egyetemi Főgimnáziumban végezte.

1866. szeptember 30-án a tassi református templomban konfirmált.

1867. július 31-én érettségizett. Ősztől a Pesti Egyetem orvosi, 1868-tól a jog- és államtudományi karát látogatta, ahol 1871-ben végzett. A végbizonyítvány megszerzése után megkezdte két éves joggyakornokoskodását Lövény György ügyvédi irodájában. 1872-ben jogtudori, 1873-ban ügyvédi vizsgát tett, majd 1874-ben köz- és váltóügyvéd lett. Ezután nem sokkal apjával közösen ügyvédi irodát nyitott a Belvárosban, melyet apja 1877-ben bekövetkezett halála után, 1892-ig egyedül vezetett. 1874 nyarán közép-európai körutazásra indult Bécs–München–Zürich–Bern–Bécs útvonalon.

1875-ben az Egyesült Fővárosi Takarékpénztár titkárává, 1876-ban Budapest székesfőváros Törvényhatósági Bizottságának tagjává választották. 1877. június 3-án a Darányi család nemesi címet kapott. Édesapja halála után az Országos Magyar Gazdasági Egyesület igazgató-választmányi tagja, 1878-ban a Tiszavölgyi Ármentesítő Társulat ügyész-titkára lett.

1882-től az Országgyűlés Közlekedés és Pénzügyi Bizottságának előadójaként is dolgozott. 1887-től a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tagja. 1892-ben felhagyott az ügyvédi praxissal és földeket vásárolt a Kiskunságban: dunaújfalui, töki, tassi és anyácsapusztai birtokain gazdálkodott. 1897. november 3-án Munkács díszpolgárává választották.

1881 és 1905 között Budapest II. kerülete országgyűlési képviselőjének választotta a Szabadelvű Párt programjával. 1893-tól 1905-ig a Szabadelvű Párt alelnöke, 1895-ben a képviselőház alelnöke volt. 1905-ben többekkel együtt kilépett a pártból, és a belőlük szerveződött „disszidensek” csoportjának, majd az abból alakult Országos Alkotmánypárt elnöke lett. 1905 és 1910 között a tapolcai kerület ellenzéki, 1910–1927 között ugyanazon kerületben a független, pártonkívüli 67-es programmal került be a Parlamentbe.

1895. november 2-ától 1903. november 3-áig és 1906. április 8-ától 1910. január 17-éig a földművelésügyi miniszteri posztot töltötte be Bánffy Dezső, Széll Kálmán és Khuen-Héderváry Károly kormányában, a következő ciklusban pedig Wekerle Sándor kabinetjében. Miniszterségéhez kapcsolódóan nevéhez kötik az 1897-es földmunkás sztrájkmozgalom letörését, az 1898. és az 1907. évi úgynevezett cselédtörvények bevezetését. Támogatta a Mezőgazdasági Múzeum, az Ampelológiai Intézet (ma Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet) létrejöttét és a Földtani Intézet új, Stefánia úti palotájának építését. 1918-ban a politikától visszavonult, és nem vállalt további felelős beosztást.

Forrás: wikipédia

1927. május 2-án a tassi református temetőben általa létrehozott Darányi-sírkertben temették el.

2012-ben Tasson megalakult a nevét viselő Darányi Ignác Borlovagrend.