Tassi nemesek és földbirtokosok

A környékben közismert, hogy Tass ún. „nemes falu” (possessio curialis) volt, és ezt a különböző összeírásokban sohasem felejtették el feltüntetni.

Tass nemes/nemesi község (tehát kiváltságos) voltát igazolja az 1628-ban készült pecsétje, melyet még a XVIII. században is használtak. E pecsét körirata „TASI NEMES FALU PECZETI 1628”

A török elleni felszabadító háborúk még be sem fejeződtek, a tassiak máris az „ősi szabadságuk” igazolását kérték, amit „Pest Pilis, és Solt unialt vármegyéknek 1690 Mindszenthava 13án Buda várában kelt végzése” meg is erősített. Ez természetesen nem csak azt jelentette, hogy sok nemes élt a falunkban, hanem azt is, hogy ebből adódóan különféle előjogokat, kiváltságokat is bírtak.

Egy 1707-ben kelt okmány szerint: „Alábbírt vigore praesentium recognoscálom, hogy minekutána Krisztus urunk születése után való 1707. esztendőben Böjtelő havának 15-ik napján Solt vármegyében lévő nemes tassi lakosok boldog emlékezetű magyar királyoktól kiadattatott privilégiumok és nemesi szabadságuk megkeresése iránt, midőn instáltanak volna, hogy talán a Királyi Kamaránál legyenek és találtassanak meg. Mely eránt a consistoriumtól kegyelmes parancsolatot is vettem, melynek hogy engedelmeskedjem és magamat azokhoz szabjam, azon királyi korona dolgának laistromát midőn megvizsgáltam volna, … annakutána a királyok könyvit is jól megvizsgálván, világosan kitetszik, hogy azon Solt megyében lévő helység, nemes Tass mindenkoroni curiális helység volt, és soha portio a vármegye kezibe nem számláltatott, hanem mint egyéb országunk nemesei, az országnak közönséges szükségeinek alkalmatosságaival mindenkoron taxát fizetett, mely is az 1526. és 1527. esztendei királyi konscriptionalis könyvből az akkori registrátor, Balog Dániel írásából kitetszik, a fentnevezett helység nemesi szabadságárul specificált nemes tassi lakosoknak jövendő javukra felette igen szükséges, amelyre testimonialis levelemet magam valóságos pecsétemmel, a consistorium kegyelmes parancsolatjából, magam tulajdon írásommal ezen dolgoknak megerősítésére kiadtam. Pozsonyban, 15. napján Böjtelő havának, az 1707. esztendejében, Branik György, a fentemlített királyi felséges kamara registrátora m. k. (L. S.)”

1727-ben egy vármegyei jegyzőkönyvben Kandó Zsigmond, Matolcsy István, Sőtér Ferenc és István, Sőtér Mihály özvegye Gömrey Borbála, valamint Végh István és András voltak birtokos nemesként feltüntetve.

1735-ben Bél Mátyás könyve szerint: „Tass… más nemeseken kívül a Fáy családnak szolgál.”

Az 1770-es urbárium fedlapján álló kézírásos bejegyzés szerint Tassnak „Földes Urai Sötér és Fai Famililák, ugy mint Kandó, Bernát és Szemere Uraimék.”

1844-ben kiadott leírás szerint Tasson „Mostani Birtokosok: Bernáthok, Földváryak, Madarassyak, Kandó, Szemere, és Végh Antal Urak”

1851-ben Tasson Földváry Gábor, Reviczky Imre, Madarassy Ferenc, Földváry Mihály, Földváry Pál, Bernáth György, Madarassy László, Bernáth Lajos, Bernáth Boldizsár, Szentkirályi Móric, Rakovszky Ferenc, Vigyázó Antal, Szemere Anna és Kandó Anna rendelkeztek ún. majorsági birtokkal.

Az 1808-1867 közötti időszak református anyakönyvében 64 nemesi családnév került felsorolásra, szinte egymást érik a nemes, nemzetes, tekintetes, Ns., Nzts, Tktts. bejegyzések a nevek előtt. Az olyan „közismert” családneveken túl, mint pl. Boronkay, Bernáth, Csilléry, Fáy, Földváry, Kandó, Madarassy és Végh, olvashatjuk – csak példálózó felsorolással – a Balla, Bata, Berta, Dömök, Fodor, Fülöp, Galambos, Horváth, Johannides, Kósa, Marikovszky, Nyerges, Patkós, Pirót, Szilágyi, Szőnyeghy és Virág családok neveit, amelyeket mind nemesi családként jelöltek meg a beíró lelkészek.

1910-ben Borovszky Samu rögzítette, hogy „Jelenleg Végh Bélának, Boronkay Györgynek, Darányi Ignácz dr.-nak, Hajós József dr.-nak, gróf Nemes Nándornak, Nadányi Erzsébetnek, Szerbith Istvánnak és Tomory Anasztáznénak van itt nagyobb birtoka.”

Az 1945-ös földosztás alkalmával az alábbi földbirtokosok ingatlanai (földbirtokai) kerültek kiosztásra: Boronkay Miklós, dr. Darányi Gyula, dr. György Ede, dr. Hóman Bálint, Keresztes Ernő, dr. Koller György, báró Mattencloit Jánosné, gróf Nemes János, Szerbith István, Végh József és Winkler Herman.