bernátfalvi Földváry Gábor


Földváry Gábor

bernátfalvi Földváry Gábor

(Domony, 1787. május 11. – Tass, 1854. május 6.)

A nevéhez olyan jeles intézmények létesítései kapcsolódnak, mint az első Nemzeti Színház, a Vakok Intézete, vagy az Első Hazai Takarékpénztár. A reformkor – mára méltatlanul elfeledett – kiemelkedő személyisége volt, akinek konzervativizmusát nagyon progresszív nemzettudat irányította. Születésének 100. évfordulója alkalmából a Vasárnapi Újság hosszú – sajnos még napjainkban is aktuális – cikket jelentetett meg róla.

Ha ma keresnék Pestmegye híres alispánjának nevét, születési idejét, ki- s milétét, nem találnák meg sehol, mert azt nem tartották érdemesnek megírni az «Ismeretek-Tárá»-ban, hogy az ö hajthatatlan erélye és szilárd állhatatossága nélkül a nemzeti színház ötven-éves jubileumát nem ünnepelhetné.

Még az iskolában sem tanítják, pedig tán a zsenge elmék előtt mindazokat szóba kellene hozni, kik a nemzeti nyelv terjedése körül valamit tettek, annyival inkább azt, a ki annak templomot épített. …

Vajjon ha vártunk volna, hova lettek volna addig ama jelesek, a kiknél jelesebbeket a színművészet terén Magyarország azóta sem szült, s a kik a magyar szinmüvészetet valóban megalapították! A drámai nyelv felszabadulásának meg kellé előznie a jobbágyok felszabadulását, mert épen ez a fenséges nyelv volt a legnagyobb jobbágy. S ez a Földváry Gábor érdeme, hogy felszabadította! …

Az 1838-iki árvízkor mind a megye házába hordta a színművészeket s a gyűlésteremben helyezte el, a kit csak elhelyezhetett. …

2-3 évvel halála (1854.) előtt, … a nemzeti színház részvényeseihez egy nyilvános felhívást tesz közzé, mely nagyon jellemzi az ő gondolkozását: «Igaz – úgymond – e nyilvános számadásában – hogy anyagi tekintetben vesztettünk, de annál nagyobb az erkölcsi haszon, és gondolom, ezzel kiki meg is elégszik. Én legalább megelégszem, mert a kinek a jövendő van szeme előtt, nem tesz a jelenre olyan szoros számítást. Mi sem a nyerekedés végett tettük össze a pénzt, hanem anyai nyelvünkért áldoztunk. A ki anyját nem tiszteli, a ki az anyai nyelvet, tán valami ráadásul, másért fel is tudná cserélni – noha erre a vagyontalanság nem lehet ok – halálosan vétkezik, mivel elősegíti a többiek halálát; nyelv nélkül hosszú életünk, legalább még egyszer kilenczszáz éves életünk nem lehet. » …

Abból a jó magyar vérből való ember volt ö, kiknek e század elején annyi példáit láttuk, csakhogy másoknál több higgadtsággal és komolyabb czéllal. S ez a kemény ember egészen gyermek kedélyü is tudott lenni. A harangokat meghúzták, mikor a falvak tornyaiból észrevették közeledni hintaját, a seregély-szürke négyes fogatot, a maga méneséből. „Minek harangoznak? Nem vagyok én püspök” – szokta ilyenkor mondani. A megyebeli czigány ma is elhúzza a Földváry nótáját, csak azt kell neki mondani: «azt a mit a kortesek danoltak, mikor alispánnak választották». …

Földváry Gáborról, a közigazgatási tisztviselőről, el lehet mondani, hogy hivatalában pontos és szigorú volt; az egyenes szót szerette s inkább akart kifejezéseiben nyers lenni, mint a valót nem a maga nevén nevezni. De sok taktika és nagy szeretetreméltóság lakott ez aulikus emberben. József nádor igen kedvelte, s ennek számtalanszor jelét is adta. Ha a nádor kedves embere nem lett volna, soha sem lesz vala főispáni helyettes Pestmegyében Földváry. …

Ha Dömsöd felől érkezik az utas Tassra, jobbra a megye-úttól a falu alatt, sűrű ákácz-lombok közül fehérlik ki egy emlékszerű kis kápolna, négy’ szép kanadai nyárfa magaslik a négy szögletén, – mikor a falubeli ember ide ér, megemelinti a kalapját, mert ez a «nagy alispán sírboltja! »”

Földváry Gábor sírboltja a mai napig megtalálható a tassi református temetőben, melynél minden évben megemlékezést tartanak a nevét viselő helyi általános iskola tanulói.